cyclon 2012.04.10. 13:36

Orfűi tókerülés...

P1080482_1.JPG

Sokak számára Orfű általában kimerül az első két tóban, ahol nyaralók többsége és a strandok is vannak. Persze, nyáron ez valamennyire érthető. Teljesen más élményt nyújt azonban az orfűi tórendszer másik két tagja, a Hermann Ottó-tó és a Kovácsszénájai-tó. Minthogy ezek inkább tájvédelmi jellegűek, fürdeni nem, csak horgászni lehet bennük (és a horgászok is csak elég korlátozottan használhatják), nincsenek egyáltalán körbeépítve, igazi vadregényes tókerülő sétákat tehetünk a környéken. Jó tempóban kb. egy óra alatt lehet körbeérni (1 óra = 1 tó), de megéri belekalkulálni azt is, hogy napsütéses időben úgyis ki akarunk heveredni az egy-egy horgászhelynyi kis füves földteraszra. Mindenképp érdemes a Pécsi-tó melletti kis boltban vagy kocsmában egy előre behűtött sört, illetve otthonról harapnivalót magunkkal vinni. És aztán csak hátra kell dőlni, hallgatni a madarakat, a nád és a levelek susogását, a halak loccsanását a parton. Csönd van, z idő megáll, az életünket kint hagytuk az úton, a tó egy kicsit csak a miénk.

P1080494.JPG

P1080518.JPG

Tűzrakóhely a két tavat elválasztó gát közelében.

P1080529.JPG                               P1080532.JPG

P1080521.JPG

P1080516.JPG

Címkék:túra Orfű Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://inoutofthecomfortzone.blog.hu/api/trackback/id/tr954374986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása